Quantcast
Channel: Look fancy
Viewing all 224 articles
Browse latest View live

BLOG SZÜLETÉSNAP: 1 éves a Look fancy! - Hogyan is kezdődött?

$
0
0
 
Egészen pontosan tegnaphoz egy éve, hogy megírtam az első posztot a blogra. Talán sokakkal ellentétben nálam kicsit fordítva indult a dolog, ugyanis előbb kezdtem el blogot írni, mint olvasni őket. :) Egy rendkívül nehéz és stresszes időszakát igyekeztem lezárni az életemnek és az online felülethez "menekültem". Nem egy beauty blogot akartam létrehozni, hiszen akkor még nem is igazán tudtam, hogy mit takar ez a fogalom. Csupán a tapasztalataimat és tippjeimet szerettem volna megosztani szépségápolásról, egészség megőrzésről, divatról, lakberendezésről. Talán mondhatom azt, hogy szinte a kezdetektől tudatosan építgettem és szépítgettem a blogot és a legnagyobb inspiráció számomra a folyamatos fejlődés. Több sablonváltáson is átesett már, bővültek a címkefelhők, de véglegesnek talán sosem lesz mondható, hiszen velem együtt változik, formálódik, remélem, még nagyon sokáig. :)  
A legnagyobb mozgatórugó az írás iránti szenvedélyem, hiszen a blog keretein belül ennek a hobbimnak is hódolhatok, nem véletlenül születtek személyesebb hangvételű írások is. Fotózni is szerettem mindig, de a blogolás óta szenvedélyemmé vált, jelenleg is egy fotós kurzust végzek. :)


Ahogy belekezdtem a blog írásba, egyre több blogot kezdtem el én is követni, amikből rengeteget tanultam és inspirálódtam egyaránt. Elég bátorságot gyűjtöttem a hennázáshoz (köszönet érte Carmenesque-nek), megtanultam, hogy mire is jó a primer :) és anélkül már sosem vennék meg egy terméket, hogy egy-két blogon ne olvasnék előbb utána.
A legfontosabb pedig, hogy nem csak magamnak, hanem Nektek is írom a blogot és nélkületek sosem sikerült volna idáig eljutnom! Köszönöm mind a 416 feliratkozott és random idetévedt Olvasómnak, hogy ilyen aktívan részt vesztek a blog életében és köszönöm az eddigi összesen 4409 megjegyzést (ebből nagyjából 2200 a tiétek :D), amik a bejegyzéseim kapcsán születtek. Igazi születésnapi meglepetés volt számomra, hogy a napokban a facebook like-ok száma elérte a 400-at, igyekszem egyre aktívabb lenni ezen a fórumon is.  
Eddig összesen 187 bejegyzés került napvilágra, ebből a dobogós helyezettek:
  1. Tippek fogamzásgátló abbahagyása után 
  2. Nagyvárad téri Háda - Élménybeszámoló képekkel és haul 
  3. Örs vezér téri Háda - Élménybeszámoló és sok-sok kép 
Szánom-bánom, hogy azóta sem született további turis beszámoló, sajnos időhiányban szenvedek hozzá, de terveim már vannak hasonló poszthoz. :)

Az oldalletöltések száma túllépte a 165 ezretés a mai napig vigyorgok magamban, amikor a napi látogatottsági adatokat nézem, tényleg hihetetlenek vagytok, KÖSZÖNÖM SZÉPEN, hogy olvastok és velem tartotok! Ezúttal nem készültem külön nyereményjátékkal, de amint elérjük a 200 ezres oldalmegjelenítést, számíthattok rá! :)

♥ Virtuális köszönetnyilvánítás

Ha bármilyen észrevételetek van a bloggal kapcsolatban, nyugodtan írjátok meg kommentben. 

Moyra Pastel shades és az új Lovely lakk

$
0
0

A mai posztban egy Moyraés az egyik új csillámos Lovely lakkot mutatom be Nektek. Az egyikkel abszolút pozitívak a tapasztalataim, a másik viszont nagy csalódás volt számomra. Hogy melyik lakkal voltam elégedett és melyikkel nem, olvassátok el a teljes bejegyzést. :)

Használt lakkok:

Moyra Pastel shades 608 - mályvacukor :)
Lovely Classic körömlakk

A Lovely lakkot az IKEA dekorációs posztban már láthattátok, a Moyra lakkal pedig egy kedves Olvasóm, blogger társam Zitu lepett meg, több más ajándékkal egyetemben (erről majd egy külön posztban), ezúton is nagyon szépen köszönöm neki! *.*
A két lakkot egymás mellé téve olyan harmonikus látványt nyújtottak, hogy rögtön ki kellett próbálnom őket. A Moyra lakknak sajnos fantázianeve nincsen csak száma, de nevezzük el marshmallow-nak, olyan szépséges mályva árnyalata van. Az ecsetéért és az állagáért nem voltam odáig, mert a hosszúkás és keskeny ecsetfejjel nehezen tudtam a körömágybőrnél szépen felvinni a lakkot. Az állaga pedig túlságosan híg, folyós, így egy óvatlan pillanatban sikerült lecsöppentenem az asztalra a szárán visszafolydogáló lakkot. Ami viszont abszolút kárpótol mindezekért az a fedése, ugyanis egy rétegben már tökéletesen fed!, illetve a száradása, mert extra gyorsan kopogósra szárad. Emellett tartósságot is ígér a lakk, ezt még nem tudom megerősíteni, de bizakodó vagyok. :) Úgy érzem, ezentúl alaposabban is szétnézek majd a Moyra lakkok állványa táján.
Ezek után gondolom, Ti is rájöttetek, hogy a Lovely lakkal már korántsem voltam ilyen elégedett. Az üvegben egy sűrű, rózsaszínes hatszögletű glitterekben úszó lakkot látunk, felkenve viszont már korántsem ilyen csillámos a helyzet. Úgy kell játszani vele, hogy nagyjából egyenletesen kerüljön minden körmünkre a glitterekből, így viszont már túl sűrű réteget képez a körmünkön, ami aztán az örökkévalóságig szárad. Nekem olyan furán ragasztószerű az állaga, nyúlik és csomósodik. A legtöbb fényviszonynál pedig szimplán ezüstös a fénye, nem irizálnak olyan szépen rajta a csillámok. A felső képen sikerült elcsípnem egy kis fényjátékot, de szinte lehetetlenség előcsalogatni belőle.  



Ti szeretitek a Moyra lakkokat? Próbáltátok már a Lovely új lakkjait? 

OUTFIT - Blue orange

$
0
0

Tegnap Gergő szüleihez voltunk hivatalosak anyák napi köszöntésre, ugyanis anyukája német származású, így a nemzetközi anyák napjának megfelelően május második hétvégéjére esik. Az időjárással nagy szerencsénk volt, mert habár irgalmatlanul fújt a szél (elnézést a rakoncátlan tincsekért :D), az eső elkerült bennünket és a nap is szépen kisütött. 

A teljes outfit képekért kattintsatok a tovább gombra! 


Dzseki - húú, nagyon régi, még Pécsen vettem a már megszűnt Skálában
Sötétkék blúz - H&M (tavalyi)
Narancs nadrág - C&A (tavalyi)
Szegecses bokacsizma - New Yorker 
Öv - H&M (tavalyi, egy szoknyához járt)
Napszemüveg - C&A
Horgonyos fülbevaló - H&M

A kiegészítőktől eltekintve semmi sem idei szerzemény, mégis úgy érzem, abszolút megállja a helyét. Ebben az összeállításban eddig még sosem viseltem ezeket a darabjaimat, de idén tetőzni látszik a kék-narancs mániám. :) Mindkét szín nagy szerelmem lett a vörös hajamnak hála és a sötétkék szuperül kombinálható arany kiegészítőkkel. Számomra egyébként még szokatlan ilyen élénk színű nadrágokat viselni, eddig minden esetben a visszafogott nadrág (mondjuk ki, farmer) - hangsúlyosabb felső kombináció híve voltam, de ez megtörni látszik. Szerintem érdemes egy-két színesebb, esetleg mintás nadrágra beruháznunk és ezáltal új kombinációs lehetőségek nyílnak akár a már megunt felsőink számára.

  
A kertben is elkapott a fotózás. :)


Látjátok a piros Forma-1-es autót a háttérben? :)

Hogy tetszett Nektek ez az összeállítás? Ti mertek élénk színű, vagy mintás nadrágokat viselni?

JOY-napi szédelgés

$
0
0

A hétvégi Joy-napokat már nem vártam olyan extázisban, mint a Glamour-hétvégét, hiszen hamarosan úgyis megkezdődnek a leárazások, de azért egy-két dolgot itt is sikerült beszereznem. :)

A szerzeményekért kattintsatok a tovább gombra!

Külön nem fotóztam le és igazából nem is kuponos szerzemény a hippis fürdőruha a H&M-ből, de 2580.- Ft-ért abszolút megérte. Csőtopos felsőrésszel is kombinálható, majdnem elhoztam abból is, de végül a rojtok győztek. 


Arany fonott öv - H&M (1290.- Ft)
Fehér fonott öv - H&M (1290.- Ft)

A H&M az 1290.- Ft-os vásárlásé volt, Gergőnek is szuper basic pólókat sikerült találnunk ennyiért. Egy fehér öv már régóta kívánságlistás darab volt nálam és most először nem a divat, hanem a funkció oltárán áldozva. :) Ugyanis mivel (jóval) szélesebb a csípőm, mint a derekam, kivétel nélkül elállnak a nadrágjaim, így orvosolni kell ezt a helyzetet egy-két öv segítségével. 
Ha jól emlékszem, fekete, élénk rózsaszín és még valami zöldes színben is megtalálhatóak.


The Body Shop Mézvirágos Ajándékcsomag (4290.- Ft helyett 3430.- Ft):
Mézvirágos testvaj 50 ml
Mézvirágos testradír 50 ml
Mézvirágos tusfürdő 60 ml
Zuhanypamacs

Fruttini Peach Pear Kézkrém (895.- Ft helyett 715.- Ft)

Rettentő régóta szerettem volna kipróbálni a TBS testvajait, de iszonyúan drágállom őket, így ezúttal kihasználtam az ajándékcsomagokra érvényes 20%-os kedvezményt. A mézvirágos szettre csaptam le, miután az összes mintát végigszaglásztam. Az illata leginkább az akácvirágzásra emlékeztet (Ti is ettétek kiskorotokban?), abszolút tavaszi illat, odáig vagyok érte. :)
A Müllerben elcsábultam egy őszibarack és körtés Fruttini kézkrémre, isteni az illata, és ahogy ígéri, gyorsan beszívódik a bőrbe, zsíros hatás nélkül. Imádom!
Ezen kívül még az új Frottee Fresh Up and Go 2.0 száraz samponra csaptam le (995.- Ft helyett 795.- Ft-ért) miután a pöttyös kupakos Balea nagyon nem vált be. Még nem próbáltam, de a hagyományos Frottee száraz samponhoz képest ennek parfümösebb az illata.


Virágos napszemüveg - C&A (1490.- Ft helyett 1190.- Ft)

Amennyire ódzkodtam eddig a színes, esetleg mintás szemüvegkeretektől, mostanra annyira megkedveltem őket. Egy egyszerű póló-sortos összeállítást egy csapásra feldobhatunk vele.

 
Bloggeres felső - C&A (1990.- Ft helyett 1590.- Ft)

Több bloggernél is találkoztam már ezzel a felsővel, nem volt kérdés, hogy nekem is muszáj beszereznem belőle. Elég mély a hónalj kivágása, ezért rám az XS-es méret passzolt, amiből már nehéz volt találni. Ha esetleg keresnétek, a Corvin C&A-ban még maradt a kisebb méretekből is. Ráadásul a mai napon 25% kedvezmény jár mindenre (kivéve az akciós termékek), én is visszanéztem egy táskáért, de ezt majd legközelebb mutatom meg Nektek. *.*


Virágos sort - C&A (3590.- Ft helyett 2870.- Ft)

Sortot már Glamour-napok alkalmával is vadásztam, de akkor nem jártam sikerrel, ez viszont első látásra szerelem volt. Az anyaga pamut farmerszerű, nem ilyen tinglitangli átsejlő.


Lógós fülbevaló - SIX (1790.- Ft helyett 1430.- Ft)

A SIX-be sem szólt kupon, azonban minden ékszerre 20%-os akció volt. Éppen valami hasonló fülbevalóra vágytam, a képen annyira nem jön ki, de szépséges fényjátéka van, ahogy megtörnek rajta a napsugarak.


Balerina - Deichmann (2990.- Ft)

Ilyet még sosem csináltam, de ezt a balerinát idén újravásároltam, ugyanis tavaly az egyik kedvenc basic lábbelim lett. Kényelmes, egyáltalán nem töri a lábamat! és szuper strapabíró, pusztán azért vettem újra, mert már nagyon elkoszolódott. 

Ti próbáltátok már a The Body Shop testvajait? Melyik illat a kedvencetek? Miket zsákmányoltatok a Joy-napokon? 

Ajándékot kaptam!!! :)

$
0
0

Nem, nem most van a születésnapom és a gyereknapig is még másfél hét hátra van :D, viszont egy kedves Olvasóm, blogger társam Zitu egy ajándékcsomaggal kedveskedett nekem. Teljesen meghatódtam, nagyon nagy örömet szerzett vele, köszönöm szépen Zitu! *.* 
Szuper meglepetéseket rejtett a csomag, a további képekért és leírásért kattintsatok a linkre!

Zitu szemfülesen két BOMB Cosmetics terméket is rejtett a csomagba, mivel ilyennel még nem találkozhattatok itt a blogon és még nekem sem volt hozzájuk szerencsém.



BOMB Cosmetics - Pink rebarbara Fürdőfánk

A fürdőfánkok újdonságnak számítanak a BOMB Cosmetics kínálatában, négyféle változatban érhetőek el, én a pink rebarbarásat kaptam Zitutól. Azt hiszem, én sem választottam volna másképp, hiszen isteni az illata, odavagyok ezért a fánk formáért és a színéért és a képen sajnos annyira nem látszik, de csillámmal teleszórt a teteje. Imádat, nincs is szívem elhasználni, olyan jó nézegetni és szagolgatni! :)
Egyébként ezek a fürdőfánkok annyiban térnek el a fürdőbombáktól, hogy kakaó- és sheavaj krémet adtak hozzá, így még hidratálóbb, táplálóbb és visszakapja tőle bőrünk a természetes ragyogását. Továbbá tiszta illóolajat tartalmaznak és kézzel készültek. A használatuk egyszerű, hiszen csak egy kád meleg vízbe kell beledobni és hagyni, hogy szétpezsegjen.


BOMB Cosmetics - Szivacsos tusoló szappan
Narancs - mandarin és vérnarancs

Kézzel készített, glicerin alapú szappan és szivacs egyben. A szivacs nedvesítés után egyre habosabbá válik, így átmasszírozhatjuk vele a testünket, mely sima, puha és selymes lesz. 
Erre már nagyon kíváncsi vagyok, olyan isteni az illata, hogy legszívesebben beleharapnék és erre a szivacsos állagra is kíváncsi vagyok, mennyire morzsolódik majd fürdés közben.


Mary Kay Satin Hands kézkrém minden bőrtípusra

Őszintén bevallom, nem ismertem eddig ezt a márkát. Egy illatanyagmentes kézkrémről van szó, ami nem hagy zsíros érzetet maga után, csak puha és selymes bőrt. 24 órás hidratáló hatást ígér és a leírás alapján pár kézmosást is túlél. Eddig még hosszú távon nem teszteltem, de valóban gyorsan beszívódik és hihetetlenül selymes tőle a bőröm. :)

A csomagban lapult még a Moyra Pastel shades 608-asárnyalata, amiről ITT már olvashattatok tesztet. 

Még egyszer nagyon szépen köszönöm Zitunak, hogy kipróbálhatom ezeket a termékeket, és hogy ekkora meglepetést és örömet szerzett nekem! ♥

Ismeritek valamelyik terméket a fentiek közül? Próbáltatok már BOMB Cosmetics fürdőgolyót vagy esetleg a testápolóikat?

Vallomás: Az önbizalomról

$
0
0

Egy kedves Olvasóm vetette fel az ötletet, miszerint örülne, ha lelki témákról is szót ejtenék a blogon. Eddig sem állt tőlem távol ez a témakör, hiszen ITTés ITT már olvashattatok személyesebb hangvételű írásokat is, igaz, ez még eléggé a blog indulásakor volt.
Amiért ez a poszt most megszületik, az, hogy egy kicsit talán még jobban megismerjétek, hogyan sikerült egy zéró önbizalommal rendelkező lánynak végül elfogadnia magát, sőt belekezdenie a blogírásba.

Az én életemet a vidéki főiskolai évek változtatták meg drasztikusan. Valószínűleg, ha most találkoznék egy volt gimnazista osztálytársammal, meglepődnének rajtam (ahogy nem fogok, mert csak egy barátommal tartom azóta is a kapcsolatot), illetve a fősulin szerzett barátaim sem ismertek volna rám 10 évvel ezelőtt. :) Nagyon sokat változtam és megkockáztatom, hogy szükséges és egészséges irányba.
Nem cigiztem, nem ittam, nem jártam bulizni tini koromban (sem), helyette viszont tanultam és nem linkeltem el a dolgaimat, így bőven akadt rajtam támadási felület az osztálytársaim számára. Én voltam az a lány, akiről le lehetett írni a házi feladatot és ilyenkor még örültem is, hogy az elit sznob társulat egy címeres példánya hozzám szólt. A pattanásos bőröm és a rettentő gebe alakom sem igazán járult hozzá az önbizalmam tuningolásához, legszívesebben láthatatlanná váltam volna. Egy olyan közösségben, ahol a szünetben elszívott cigaretták és igazgatói figyelmeztetők számával mérték az elitbe kerülést, labdába sem rúghattam. Valószínűleg a legtöbb helyen így van, de a lakhelyemnek hála nálunk különösen éles szakadék alakult ki a (fogalmazzunk enyhén) módosabb és kevésbé módos szülők gyermekei között. Érettebb gondolkodással már csak fogom a fejemet ezen a kifacsart értékrenden, miszerint fontosabb naponta! új ruházattal ellátni a gyerekünket, mint a fejébe verni a törtszámítást és persze a 16. születésnapra kapott autóról se feledkezzünk el. Persze nem fontosabb volt, csak kényelmesebb! Ezt viszont magyarázd egy 15 éves tinédzsernek, akin csúfolódnak, mert két szezonnal korábbi táskát mert a hátára venni. Naná, hogy én is a szüleimet hibáztattam, hogy miért nem a Converse tornacipőt veszik meg az Auchan-os helyett. Mielőtt félreértenétek, nem szegénységben nőttem fel, csupán szüleim vállán túl nagy volt a teher, hogy egy normális értékrendet állítsanak fel számomra. Visszagondolva lett volna arany középút, de ezt már inkább hagyjuk. Mindent összevetve életem legborzalmasabb éveit töltöttem a gimnáziumban, és mint a Messiást, úgy vártam az érettségit, majd egy könnycseppet sem ejtve elballagtam és vissza sem néztem. Persze szereztem barátokat (egyik legjobb barátnőmet általános óta ismerem), de sosem sírtam vissza az ott töltött éveket, nincsenek szentimentális emlékeim róla.


Az élet úgy hozta, hogy vidékre kerültem főiskolára, amit akkoriban traumaként éltem meg, de hamar bebizonyosodott, hogy életem legjobb döntése volt. Imádtam Pécsen főiskolás lenni és emellett ott tanultam meg az önállóságot (vagyis nem volt tiszta ruhám, ha én nem mostam - hozzáteszem mosógép nem volt a lakásban, illetve nem volt ebéd az asztalon, ha nem főztem magamnak...). Viszont a magam ura lehettem, egy olyan környezetben, ahol sokkal toleránsabbak és elfogadóbbak egymással az emberek. Ezt tapasztaltam egy üzletben ahova beléptem, a főiskolán, bármerre. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy budapesti lévén vidékre kerülve egy kicsit ismét kakukktojás voltam a csoporttársaim szemében, de sikerült hamar eloszlatnom a berögzült tévhiteket. Én is rákényszerültem, hogy nyissak mások felé, hiszen addig életemben nem jártam Pécsen, nem tudtam, hogy merre keressek egy buszmegállót, utcát, üzletet stb. Sok barátomat hagytam Budapesten (az igazi barátságok túlélték a távolságot), de még többet szereztem ezalatt az öt év alatt. Talán mindezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően lettem magabiztosabb és sokkal nyitottabb ember. Szerintem az önbizalom kialakulásához nagyban hozzájárul a környezetünk visszajelzése, ha folyamatosan negatív kritikával illetnek minket (főleg gyerekkorunkban), előbb-utóbb hajlamosak leszünk mi is elhinni. Viszont ha már rendelkezünk egy egészséges önérzettel, fel tudjuk mérni a helyzetünket és képesek leszünk döntést hozni és kiállni a saját boldogságunk érdekében. Szerintem legfőképp ebben rejlik az önbizalom, nem pedig abban, hogy éppen egy Michael Kors órával a csuklómon és egy Louis Vuitton táskával a kezemben szürcsölöm-e a Starbucks-os kávémat, ahogy szerintem sok fiatal fejében él ez a téves elképzelés. Félre ne értsétek, nem ítélem el ezeket a dolgokat, hiszen én is szeretem a Starbucks-ot, pusztán ne higgyük azt, hogy ezektől a pár másodperces státusz szimbólumoktól leszünk valakik. Hiszen amikor már nem a társadalomnak öltözünk és otthon megválunk ezektől a cicomáktól, akkor milyen a meztelen valóság?
Szerintem a legtöbbet azzal tehetünk magunkért és ezzel párhuzamosan az önbizalmunkért, ha nem adunk teret mások negatív kritikáinak és hiszünk magunkban, onnantól kezdve pedig elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy a saját életünket éljünk akár státusz védjegyek és a környezetünk elvárásai nélkül is.
Nem állítom, hogy nekem maradéktalanul sikerül ehhez tartani magamat, de rajta vagyok a számomra helyes úton. :)

Ti mit gondoltok erről? Nektek mi ad önbizalmat?

Hercegnő balerinák

$
0
0

Bevallom, elcsábultam... Sem a wedge sneakers, sem a Nike őrület nem ragadott magával, amiről pedig a legkevésbé gondoltam volna, szerelembe estem. A szerelmem tárgya pedig nem más, mint ezek a csodacsillámos gumi topánkák. A csillámfüggőség kezelhető? :D

További képek és beszerzési hely a tovább gomb után!

Úgy vélem, legalább annyira megosztó a gumicipő téma, mint a wedge sneakers volt a múlt szezon során. Eddig legfőképp lábujjközti, neon színekben virító gumi szandálokkal találkoztam, viszont, ha van egy fazon, amit kerülök, az a lábujjas megoldás. Aztán megpillantottam őket! *.* Az első pillanatban eldőlt a kérdés, onnantól kezdve nem létezett más cipő számomra, csak a csillogásra tudtam fókuszálni. :D
A Westend aluljárójában bukkantam rájuk, ott szinte az összes cipőboltban fellelhető, 2200 és 1800.- Ft közötti árakon, az Ázsia Centerben talán még ennél is olcsóbban. Szerintem a kényelemmel sem lesz probléma, ráadásul elég lyukacsos hozzá, hogy a lábam se fülledjen bele és végre egy cipellő, amiben nem baj, ha utolér a tavaszi zápor.
Először az arany változatot hoztam el belőle, majd amikor Gergő is túlélte a szembesítést :), az ezüstért is visszamentem. Ezeken kívül még fekete csillámos verzióban érhető el.


Aww, látjátok ezt a csillogást? ♥


Én teljesen kész vagyok tőlük, csak felkapom a kedvenc basic ruhámat, egy arany övvel és ezzel az arany balerinával és máris Hamupipőkének érzem magam. :)

Ti mit gondoltok a gumicipőkről? Viselnétek egy ilyen darabot?

Városligeti séta

$
0
0

Még két hete, az egyik kedves barátnőmmel egy amolyan csajos dumcsizás keretein belül ellátogattunk a Városligetbe. Késő délután találkoztunk, ennek ellenére hét ágra sütött a nap és tikkasztó volt a hőség, most pedig itthon a lakásban is vacogok. Na de reménykedjünk, hogy hamarosan újra visszatér a nyár, addig is következzen pár napsütést felidéző kép.


A melegben elkélt a hűsítő

Széles választék állt rendelkezésre limonádék terén, én egy isteni finom mentás ízesítésűt választottam, de volt még epres, bodzás stb. A hely nevére nem emlékszem, de közvetlenül a Csónakázó tó mellett van, ott tudtok lemenni, ahol a műjégpálya kijárata van télen. Nagyon hangulatos étterem, kényelmes padokkal, fotelekkel és közvetlenül a vízpart mellett vagytok. :)

 
Remélem, tetszettek a képek.

Ti szerettek a Városligetben korzózni? Melyik a kedvenc városrészetek Budapesten?

Gardrób rendszerezés, ahogy én csinálom

$
0
0

Többen is kértétek egy régebbi képem kapcsán, hogy szívesen látnátok egy teljes gardróbtárolási posztot a blogon. Hétvégén nagyjából sikerült a rendszerezés végére érnem, úgyhogy úgy döntöttem, nem halogatom tovább ezt a bejegyzést. :)

További képek és tippek a link után!

A fenti képen a DIY cipőtárolási rendszerünket láthatjátok. Már említettem nektek, hogy két-három bútordarab kivételével mindent mi magunk terveztünk és kiviteleztünk. Egyrészt, mert így még az alapanyagokkal együtt is olcsóbban jöttünk ki, másrészt elég speciális a lakás alaprajza a szabvány méretekhez. A cipős szekrényhez a polcokat az IKEA-ban szereztük be, e köré építettük a vázat, tolóajtókkal az elején. A szekrény még egyszer olyan magas, mint a képen láthatjátok, a fenti rész Gergőé (plusz egy polcot azért elkunyiztam tőle, mégiscsak több cipőm van :D). Ezenkívül az éppen aktuális szezonális kedvencek az előszobából nyíló mini gardróbban kaptak helyet, de ezt majd egy következő bejegyzésben mutatom meg nektek.

Tippek cipőtároláshoz:
  • Célszerű évszak/fazon/szín/sarokmagasság alapján csoportosítani a lábbeliket, így könnyebben átlátjuk, hogy miből válogathatunk.
  • A téli csizmáimat ilyenkor én eldobozolom, mert különben indokolatlanul sok helyet foglalnának el és a magas száruk miatt amúgy sem férnének el kényelmesen.
  • Mindig letisztítva/megsarkalva teszem el a cipőimet a következő szezonig, így nem ér kellemetlen meglepetés.



    A gardrób- és egyben dolgozószobában L-alakban helyezkednek el a szekrényeink. Szemközt található a legmagasabb és egyben legmélyebb szekrény, amely ideális többek között a kabátok tárolására is (és a penész megtelepedésére, hála a párás időnek és a földszinti lakás szépségeinek).

    Tippek kabátok/kardigánok/téli kiegészítők tárolásához:
    • Ahogy a cipőimet, úgy a (szövet)kabátokat is általában még ilyenkor elviszem tisztítóba, majd ilyen átlátszó fehér ruhatárolókban teszem el őket a szekrénybe. Szerintem ettől sokkal átláthatóbb és rendszerezettebb lesz az összkép, ráadásul a molyoktól is véd. Mi a 3 db-os ruhavédőt 595.- Ft-ért vettük az IKEA-ban. 
    Forrás: IKEA






    • A szövetkabátoktól jobbra haladva én vastagság/típus alapján csoportosítottam a ruhákat. Először az átmeneti kabátok, majd a kedvenc kardigánjaim, végül a mellények következnek. 
    • A kabátok alatti szabad köbmétert a táskák tárolására használtam ki. Természetesen ennél jóóóval több táskám van, de ők még a lakás többi pontján lézengenek, illetve a kedvenc darabjaim a már említett mini gardróbban kaptak helyet.
    • Mivel elég magas és mély a szekrény, így az ömlesztett tárolást elkerülve a ritkábban hordott darabjaimat igyekeztem dobozolni. Ezekben a csíkos dobozokban kaptak helyet a monszun és sarkvidéki időjárásra tartogatott kabátok, kardigánok, valamint az itthoni játszós ruháim, hogy ne csúfítsák el az összképet. :)
    • Az alsó pöttyös dobozokban pedig a már fent említett csizmáim, valamint a téli sapkák/sálak/kesztyűk sorakoznak. Szerintem nagyon praktikusak ezek a papírdobozok és mutatósabbak, mintha csak egy zacskóban tárolnánk az apróbb kiegészítőinket. Mi az IKEA-ból szereztük be őket, ebből a barna mintásból már nem találtam legutóbb, de érdemes a honlapjukon nézelődni.
    Forrás: IKEA




    Az előbb bemutatott gardróbszekrénytől L-alakban (a szennyeskosárral összekötve) két, hármas osztású, szintén tolóajtós szekrénysorral folytatódik a sor. A saját szekrényemben igyekeztem évszak szerint válogatni a holmikat. Az első "harmadban" a nyári ruhák kaptak helyet.

    Tippek a nyári/tavaszi ruhák tárolásához:
    • Sokáig nekem sem volt lehetőségem külön tárolni a szezonális ruháimat, így ilyenkor általában eldobozoltam a kevésbé aktuális darabjaimat, vagy valahova a szekrény mélyére suvasztottam őket. Viszont akármekkora hely is áll rendelkezésünkre, arra ügyeljünk, hogy ne a bélelt nadrágok között megbújva kelljen egy rég elfeledett sortunkra rábukkanni! 
    • Én külön polcon tárolom a nyári sortokat és külön a szoknyáimat, legalább is azokat, amiket nem lehet felakasztani.
    • Az akasztós elemek a kedvenceim a szekrényben, őket maximálisan ki is használtam. Itt kaptak helyet egyik oldalról a nyári ruháim, másik oldalról pedig a szoknyáim. Ránézésre talán random sorrendnek tűnhet, azonban itt is fazon/szín/alkalom alapján csoportosítottam őket. 
    • A szekrény alsó polcán található szuper praktikus tárolókban a fehérneműim egy része, mögötte pedig a fürdőruháim kaptak helyet, lévén, hogy ez a nyári "harmad". 
    Forrás: IKEA
        
    A szekrénysor középső, polcos eleme a "hajtogatós" felsőké:


    • Itt a legfelső polcra kerültek a vastag, téli pulóvereim és így haladtam lefelé a vékonyabb felsők felé. 
    • Külön polcon kaptak helyet a fekete/színes, rövidujjas/ujjatlan felsőim, így sokkal könnyebben megtalálom, amit éppen keresek.

    A szekrénysor jobb szélső eleme pedig az átmeneti, akasztós ruháké:
    • A polcos elemekre a tavaszi/őszi nadrágjaim és farmerjeim kerültek. Ami meglepően kevés, ugyanis már előnyben részesítem az egyberuhákat, szoknyákat, illetve elég sok nadrágomból kihíztam.
    • Az akasztós részbe a könnyen gyűrődő ingek és azok a felsők kerültek, amik ilyen "szétcsúszós" anyagból vannak, így esélytelen lenne hajtogatni őket. Itt szín szerint csoportosítottam őket, a feketéktől haladtam a világosabb darabok felé. 

    A másik hármas osztású szekrény első "harmadát" pedig lenyúltam Gergőtől, azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom. :)


    • A fenti rekeszekbe egy-két alkalmi táska és a szövetszoknyáim kerültek. 

       
      • Az akasztós részen azok a téli ruháim kaptak helyet, amiket nem szívesen hajtogatnék össze, szintén szín és alkalom szerint csoportosítva.
      • Az alatta lévő polcon kapott helyet az övtárolási rendszerem, amiről ITT már részletesebben is olvashattatok. 
      • A legalsó polcon pedig szintén hasonló tárolóban a téli kiegészítőim, harisnyáim sorakoznak, mivel ezekkel együtt hordom leggyakrabban a fenti ruháimat. 

      Egy kis nosztalgiázás - készül a tolóajtó! :) (Köszönöm Édes, hogy ilyen csodás gardróbot terveztél! ♥)



      További tippek:
      • Célszerű legalább évente kétszer, a tavaszi/nyári és az őszi/téli szezonváltáskor alaposabban is átnézni a ruhatárunkat és megválni a felesleges daraboktól. Lehet, hogy mi már nem szívesen hordjuk őket, de esetleg egy barátnőnknek örömöt szereznénk vele, vagy felajánlhatjuk a rászorulóknak is.
      • További felesleges darabok vásárlása helyett írjuk össze azokat az alapdarabokat, amik hiányoznak a gardróbunkból.
      • Én imádok (lehetőség szerint) friss levendulát tenni a ruhák közé a kellemes illat és a molyok elriasztása érdekében. :)

      Remélem, hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést és talán tippeket is tudtatok meríteni belőle.

      Nektek milyen bevált tárolási módszereitek vannak?

      Májusi kedvencek

      $
      0
      0

      Már alig vártam, hogy összegyűjtsem nektek az e havi kedvenceim listáját, ugyanis úgy érzem, hosszútávon is belopják magukat a szívembe. Talán nem meglepő ebben a májusi őszben (komolyan, mi befűtöttünk!), hogy két tusfürdő is helyet kapott a sorban.

      A leírást a tovább gomb után olvashatjátok!

      Alverde Lemon Love Tusolókrém: egy limitál kiadású ajándékcsomag részeként vettem, ha jól emlékszem, olyan 1700.- Ft-ért. A szett részét képezte még egy 200 ml-es testápoló, szintén Lemon Love illatban. Nem mintha nem lenne itthon már három megkezdett tusfürdőm és két testápolóm, de ez a citrusos illat a gyengém, mióta tavaly nyáron beleszerettem a termékcsalád parfümjébe. Mindenképpen szaglásszátok meg, ha arra tévedtek, abból már következtethettek a tusfürdő illatára is. Egyébként nem tartalmaz szintetikus tartósítószert, illatanyagot, színezéket, állati eredetű és ásványi olaj alapú összetevőket, viszont tartalmaz bio szójaolajat, aminek köszönhetően kellemesen krémes az állaga.

      Yves Rocher Jardins du Monde Ylang-ylang Virágos Tusfürdő: abszolút random vásárlás eredménye, ugyanis szerettem volna ellőni a kuponomat a pöttyös kendőre, ami 390.- Ft feletti vásárlás esetén járt ajándékba. Nem akartam kiköltekezni, így erre a tusfürdőre esett a választásom (530.- Ft-ért). A véletlen találkozásokból pedig hosszú távú szerelmek születnek. :) Aww, az illata isteni, képtelen vagyok letenni zuhanyzás közben, pedig tényleg egy egész kevéske is elegendő belőle, olyan jól habzik, de az illata miatt én mindig egy kicsit túladagolom. :) Számomra ez a tökéletes tavaszi virágillat, csak azt sajnálom, hogy így gyorsan el fog fogyni, de biztos, hogy újravásárolom. Egyetlen hátránya, hogy a kupakja rendkívül erősen záródik, így szinte kétkezes feladat a kinyitása, de ezt elnézem neki.

      Tangle Teezer The Original: Glamour-napi szerzemények egyike és már régóta terveztem egy külön posztot róla, de ebben az esetben nem túl beszédesek a képek, talán csak egy videó. :) Így kizárólag az írásos véleményemre hagyatkozhattok, de Krémmánián is  csupa 5 csillagos értékelést kapott. Először szokatlan volt ez a tenyérbe simuló forma, sehogy sem akart kézre állni, de aztán megbarátkoztam vele. Írtam már nektek, hogy dús, vékonyszálú és rendkívüli gubancolódásra hajlamos a hajam, vizesen reménytelen próbálkozás a kifésülése. Ha mégis nekirugaszkodnék, a Sikoly 63. részét lehetne leforgatni a fürdőszobában. :) Azonban ennek a kis süninek hála, még én is megszerettem a fésülködést. Szinte hihetetlen, de úgy gubancolja ki a csomókat a hajamban, hogy közben egyáltalán nem húzza! Ami pedig még nagy pozitívum számomra, hogy nem úgy nézek ki utána, mint aki belenyúlt a 220-ba, csak egészen minimálisan száll tőle a hajam. Szerintem érdemes beruházni ebbe a drágább változatba a valamivel olcsóbb Salon Elite helyett, mert habár azt nem próbáltam, de eléggé megoszlanak a vélemények róla.

      Ettől pedig behalok, annyira cukiii *.*
      Gerovital Plant Kímélő Sminklemosó Szem- és Ajakkörnyékre: pár hónappal ezelőtt már beszereztem, mert 50%-os DM kuponom volt rá és furdalt a kíváncsiság (közben vállon veregetem magam, hogy előbb tisztességesen elhasználtam a maradék sminklemosómat). Amit tudni kell a termékről, hogy búzavirág kivonatot tartalmaz, ami hatékony a szem alatti karikák és táskák ellen, valamint A-vitamint, amely táplálja és bársonyossá teszi a bőrt, megelőzi a ráncok kialakulását, illetve a finom ráncokat kisimítja. A szerves havasi gyopár kivonat pedig védi a bőrt a külső tényezők okozta oxidatív stressz ellen. Szóval minden szép és jó van benne, amiknek a hatását kevésbé érzem, viszont szuperül leszedi a sminket és tényleg egyáltalán nem csípi a szememet. Fogalmam sincs, hogy a búzavirág, vagy a gyopár illatát érzem-e ki belőle, mindenesetre nagyon kellemes. Teljes áron 1000.- Ft-ért juthattok hozzá.

      Catrice Camouflage Tégelyes Korrektor: már Glamour-napokon is szerettem volna lecsapni rá, de egyszerűen mindenhonnan elkapkodták, míg végül az Árkád Rossmann-ban szerencsével jártam és lecsaptam a legvilágosabb 010 Ivoryárnyalatra. Eddig világ életemben kitekerős korrektorokat használtam, de a blogolás velejárója, hogy óhatatlanul hajlok az újdonságok felé főleg, ha csupa pozitív dolgot hallok a termékről. Krémmánián 73 vélemény alapján 5 csillagos értékelést kapott. 
      Általában nem igazán kedvelem az ilyen belenyúlkálós kiszereléseket, ezért egy ecsettel szoktam felvenni belőle és így pöttyözöm a problémás területre. Szem alatti karikákra nem próbáltam, oda nekem jobban bevált az Essence - Stay all day korrektora, hiszen az egy sokkal krémesebb formula. Pattanásokra viszont abszolút a Catrice a befutó, szuper a fedése, nem kopik, de a legszuperebb, hogy nem mászkál el a bőrömről és nem tűnik el még estére sem.

      Bourjois Pirosító - 74 Rose Ambré: a Bourjois szülinapja alkalmából minden pirosítójuk 2000.- Ft-os akciós áron kapható, nem volt kérdés, hogy végre-valahára én is beszerezzek egy darabot. A Müllerekben abszolút lefosztották őket, de a Douglas polcain még találhattok belőlük. A Bourjois pirosítók jellegzetes parfümös-púderes illatukkal, egyetlen ecsetvonással előhívható színeikkel nagy népszerűségnek örvendenek. Én egy teljesen matt árnyalatra csaptam le (a csillámosak vannak túlsúlyban). Már ezért a cuki kis mágnesesen záródó kialakításért odavagyok, abszolút utazás-kompatibilis! A fenti képen láthatjátok, hogy egy kis tükör is a tartozéka ami, ha pirosító igazításra nem is, de egy gyors csekkolásra jól jöhet. Valamint egy elég durva szőrű mini ecset is járt mellé, aminek túl sok hasznát nem igazán vehetjük. Az illata elég erőteljes, de felvíve ez már nem érződik. Én a kedvenc Real Techniques ecsetemmel szoktam felvinni és legyünk óvatosak, mert tényleg szuper pigmentált. Minimálisan porzik, viszont rendkívül tartós, szépen a helyén marad. A pirosító mániám pedig már szemet vetett az új krémes csodáikra is. :)

      Próbáltátok már valamelyik terméket a fentiek közül?

      Kamrából gardróbot

      $
      0
      0

      A legutóbbi Gardrób rendszerezés posztban említettem nektek, hogy az aktuális szezonális cipők, táskák, kabátok egy, az előszobából nyíló mini gardróbban kapnak helyet. A helyiség régen kamraként funkcionált, de mi hasznosabbnak láttuk, ha ide rejtjük az "előszobát". Így a lakásba érkező vendégek sem egy nagy halom kabáttal és cipővel találják szemben magukat, hanem egy tágas, letisztult helyiséggel, amiben csupán egy gyönyörű tükör díszíti a falat, ezzel is növelve a térérzetet. :)

      További képek a link után!

      Előtte:




      Itt jól látszik a képen, hogy az alapterülete nem sokkal több, mint egy négyzetméter, mégis megdöbbentő, milyen praktikusan ki lehet használni a magasabb belmagasságnak is köszönhetően. Először kifestettük a helyiséget, majd kimértük a polcok, tartólécek magasságát. A legnehezebb talán (a betonos téglafal megfúrása után) a polcok pontos méretének leszabása volt, mivel nem párhuzamosak egymással a falak. 

      Utána:

       
      Ebben a helyiségben a már bemutatott gardróbszekrényekkel megegyező bútorlapokat használtuk, valamint a cipőtároló is ugyanolyan IKEA polcokkal készült. A különbség annyi, hogy ez egy teljesen nyitott rendszer, mégis rejtve van. Egy spagetti függöny segítségével máris eltakarhatjuk. :) (Zárójelben megjegyzem, nem hiszem el, hogy fél évig jártam a fal színével megegyező függöny után kutatva, mert ugye a lényeg a részletekben rejlik :D). 


      Az akasztós rész fölött a már említett belmagasságnak hála, két polc is helyet kapott. Szintén a szekrényekben használt csíkos/pöttyös IKEA dobozokat használtuk ebben az esetben is, hogy egységes legyen az összkép. A tárolókban pedig szintén egy-két téli kabát, kiegészítő kapott helyet. Amire még vágyódik a szívem, egy szépséges kalaptartó lenne, de eddig még sehol sem találtam megfelelő méretűt, elfogadható áron. :/



      Kedvenc cipellők (már ha melegebb lenne) és az új szerelmem, ez a C&A táska ♥

      A cipős szekrény tetején tároljuk az aktuális táskáinkat, valamint egy ruhatisztító hengert, mögötte pedig a mini fehér tárolóban az összehajtogatós bevásárlószatyrok kaptak helyet, amiből bevásárlás előtt csak felkapok egy darabot. 
      Az akasztó bal oldalára ezt a 9 rekeszes IKEA tárolót lógattuk, irtó praktikus a kallódó dolgok tárolására, melyek általában indulás előtt jutnak az ember eszébe. :) Mint például az esernyő, sál/kendő, cipőtisztítók stb., valamint itt kaptak helyet a vendégpapucsok is.
      Forrás: IKEA


      Egy másik szuper praktikus találmány az előszobánkba (amiről sokáig fogalmam sem volt, hogy létezik) ez a cipőtálca. Esős, latyakos időből hazaérve nem kell újságpapírral bíbelődnünk, csak rátesszük erre a csurgatóra a cipőinket. Mi a KIKA-ban vettük, olyan 1000.- Ft körüli az ára. 
      Hogy tetszett a mi kis átalakításunk? Ti hogy oldjátok meg az előszobai tárolást?

      OUTFIT: Ősz a nyárban

      $
      0
      0

      Tegnap a fotó sulis csoporttal kilátogattunk a Szépművészeti Múzeumban található Helmut Newton kiállításra. Nekem nagyon tetszett, a divat fotóiért különösen odavoltam, szerintem érdemes ellátogatni azoknak, akik érdeklődnek a fotózás iránt (július 14-ig tekinthető meg).
      Ha pedig már a Hősök terén jártunk, ezúttal Gergővel outfit képeket is lőttünk. :)

      További képek a link után!



      Padlizsán ing - New Yorker
      Farmer - F&F
      Bokacsizma - F&F
      Szegecses borítéktáska - Ázsia Center
      Fülbevaló - SIX

      Az időjárás mostanában rendesen feladja a leckét öltözködés terén, így esett, hogy júniusban egy lenge inghez bizony bokacsizmát húztam. A padlizsán felső tavaly őszi Glamour-napi szerzemény, ideális az ilyen "nem tudom eldönteni" időjáráshoz. A farmer nagy kedvencem, de, ha így folytatom boyfriend jeans-nek is elmegy, rendesen sikerült kifogynom belőle. :)
      Hogy ne legyen túlságosan komor és őszies az összkép, felvettem a kedvenc SIX fülbevalómat és csíkos szíjú órámat.


      Tisztára holo hatású ♥


      Bőrdzseki - Promod (tavalyi)


      Ezen a képen látszik, hogy hátul hosszított az ing fazonja, ápol és eltakar :)


      A napsütés két perc alatt záporra váltott


      Annyira édesek voltak!


      Hogy tetszettek a képek? Ti mit viseltek ebben a szeszélyes időjárásban? 

      Haszontalan, ámde cuki mobil kütyük

      $
      0
      0

      Én totál oda tudok lenni mindenért, ami cuki, aranyos, netánmég csillog is és eltér a hétköznapitól, vagy a megszokottól. Lehetnek ezek teljesen felesleges kiegészítők is, de ilyenkor egy védőbeszédben remekül meggyőzöm magam (na meg persze Gergőt, aki ilyenkor csak elborzadt tekintettel mered a monitorra) ezen cuki tárgyak létjogosultságáról. :)

      A mai posztban az ilyen mobil kiegészítőkből gyűjtöttem egy csokorra valót.

      A legevidensebb kütyü mobilok esetében talán a telefontok:




      Emlékeztek még a régi bebújtatós, gombokat is fedő egyen telefontokokra? Míg annak a szerepe pusztán a telefon védelme volt, ma már a stílusunkat is kifejezhetjük egy-egy különlegesebb tokkal. Kár is tagadnom, odavagyok értük! Én szilikontok párti vagyok, azon belül is az állatos irányvonal kapott el, odavagyok a füles megoldásokért. A jelenlegi tokomat ITT láthatjátok, sajnos a fül épp lelóg a képről.
      Még a macis tokommal fordult elő, hogy utaztam a villamoson és egy hölgy "hjaaj, ez milyen édes!" felkiáltással meredt a tokra és megkérdezte, hogy hol lehet ilyet kapni. :D

      Védőbeszéd: valóban védi a telefont és a kezemből sem csúszik ki olyan könnyen. 



      Minden telefonhoz csatlakoztatható manapság fülhallgató:


      Védőbeszéd: fülhallgató kell, akkor miért ne lehetne különlegesebb? *.*
      Az már más kérdés, hogy az én fülem nem kompatibilis az ilyen bogyós megoldásokkal, de azért nem adom fel a keresést.


      Ha pedig már van fülhallgatónk, akkor egyenes arányosan következik, hogy tárolnunk is kell valahogy - fülestartó:


      Ettől kész vagyok, fánkra tekerhető! ♥

      Praktikus megoldást kedvelőknek: 



      Védőbeszéd: szerintem mindenki számára ismerős a táskában tekergő vezeték, kell még ennél több indok?


      Azoknak, akik nem használnak fülest - Jack dugó díszek:


      Védőbeszéd: Ööö... ühmm... hát nem cukik?? *.*

      Egyelőre a cicás tok nálam kimeríti a mobil kiegészítők tárházát, de komolyan elkezdtem szemezni a füles tartókkal is. :)

      Ti milyen mobil kütyüket használtok? Bevállalnátok valamelyiket a felsoroltakból?  

      Irtó édes cicás felső és egyéb szerzemények

      $
      0
      0

      Aki követ facebook-on ITT már láthatta ezt a képet, de úgy döntöttem, egy teljes bejegyzést szánok az újdonságoknak.
      Ha a fenti kép alapján még nem lenne mindenki számára egyértelmű, odavagyok a cicákért és ebből kifolyólag a cicás dolgokért. (Zárójelben megjegyzem, a neszesszeremnek is cicafülei vannak. *.*)
      Erre az iszonyat cuki cicás pólóra a New Yorker-ben bukkantam rá 3790.- Ft-ért, még szürke színben is megtaláljátok.

      További szerzemények a link után!



      Műbőr szoknya - New Yorker (1490.- Ft)

      Ennyi pénzért zseniális vételnek tartom ezt a fekete, vékony anyagú, műbőrszerű szoknyát (a fenti képen is ezt láthatjátok rajtam). A hátulja pamut (szerű), ettől sokkal komfortosabb viselet és mindjárt jobban megállja a helyét a BKV-n is. :) Még ezüst színben is megtalálható, de nekem az már túlságosan disco feeling volt. 


      Pamutruha - H&M Basic (2990.- Ft)

      Tavaly óta teljesen rákaptam az ilyen egyszerű szabású, basic ruhadarabokra, így idén is muszáj volt egyet beszereznem. Rohangálós napokhoz, bevásárláshoz ideális viselet, csak feldobom egy csinos övvel, meg a csillámos balerinámmal és már indulhatok is. 


      Solanie Liposzómás Aktív Hidratáló Nappali Krém 
      Solanie Mélytisztító Arcradír

      Ezeket a Solanie termékeket a Sanomától kaptam vigaszdíjként, ugyanis nem érkezett meg időben (khmm... egy hónap után sem) az előfizetéses magazinom.
      Bevallom, eddig nem ismertem a termékcsaládot, ráadásul egy magyar kozmetikai márkáról van szó. A Solanie termékek a márkával dolgozó kozmetikusoknál szerezhetők be. Ti próbáltátok már esetleg?


      Lovely Baltic Sand Csillogó homok körömlakk

      Végre, végre, végre nekem is sikerült lecsapnom egy Baltic Sand lakkocskára. Már hetek óta lestem az üres Lovelyállványokat, végül szerencsével jártam, ráadásul most 25%-os kedvezménnyel vásárolhatóak meg a Rossmann-ban. :)


      Oriflame Nature Secrets Testpermet Mentával és Málnával (790.- Ft)
      Alverde Koffein Szérum és Korrektor Szemkörnyékre (1299.- Ft)

      Még a hirtelen jött reményt keltő nyár közepette ruháztam be erre a testpermetre, de azóta sem volt alkalmam használni. Incsi-fincsi mentás málnás az illata, valóban nagyon hűsítő érzés, de jelenleg szívesebben nyúlok egy meleg pléd után. :(
      Az Alverdeújdonságok közül ez a koffeines szemkörnyékápoló keltette fel leginkább a figyelmemet. Az egyik fele egy hűsítő golyós szérumból, a másik fele pedig egy applikátoros korrektorból áll. A korrektor színe meglepően rózsaszín (akárcsak a kupakja), ezt még nem próbáltam, de a golyócskával lelkesen masszírozom a bőrömet. 


      Yves Rocher Jardins du Monde Grenade D'espagne Tusfürdő (530.- Ft)
      Yves Rocher Körömlakk (860.- Ft)

      Habár nálam még mindig az Ylang-ylang illatú tusi vezet, azért meggyőzhető voltam és elcsábultam a sokatok által ajánlott gránátalmás változatra. A körömlakknak egyszerűen nem tudtam ellenállni, ehhez persze nagyban hozzásegített az 50%-os kedvezmény is, így 860.- Ft-ért jutottam hozzá ehhez a szépséges sötétrózsaszín, neonfényű lakkhoz. 


      Catrice Ultimate Colour Intenzív Ajakrúzs (1490.- Ft)

      Valójában nem is annyira ajakrúzs, inkább egy enyhén színezett szájfénynek mondanám. A fotó közel sem adja vissza a színét, ami egészen neonos-narancsba hajlik. Krémmánián elég megosztó véleményeket olvastam róla, vagy nagyon bejön valakinek, vagy szívből utálja. Én szerencsére az előbbi táborba tartozom, egyszerűen imádom! A bőrön szinte alig hagy nyomot, de egy egészséges, erősebb rózsaszínes színt ad az ajkaknak. A szájfény hatása kevésbé érvényesül, de ezt nem is bánom, így legalább egyáltalán nem hagy ragacsos érzetet a szánkon. 

      Próbáltátok már valamelyik terméket a fentiek közül? Szeretnétek valamiről tesztet látni? Ti miket vásároltatok mostanában? 

      Sold out!

      $
      0
      0

      Oh, hogy mennyire jó érzés megszabadulni a kiürült flakonoktól, tégelyektől, de még jobb érzés beszerezni az utánpótlást. :) Nézzük, hogy a fenti termékekből melyiket vásárolnám újra!

      Balea Med Sampon: egy félresikerült kitérő (Bojtorján Sampon) után visszatértem a jól bevált Balea samponomhoz. Egy korábbi Elfogyott posztban már írtam róla részletesebben, az én hiperérzékeny fejbőrömnek szuper választás, nem szárítja és nem is nehezíti el a hajamat, gyakori használatra is alkalmas. Az ára verhetetlen, 300 ml terméket kapunk 350.- Ft körüli áron, nem kérdés, már újravásároltam.

      Himalaya Herbals Gyengéd Szemfesték Lemosó (tesztet ITT olvashattatok róla): különösebb problémám nem volt ezzel a termékkel, tette a dolgát, viszont ha nem voltam elég óvatos, bizony csípte a szememet, ezért nem is vásároltam újra. Az utódja egy Gerovital Plant Sminklemosó lett.

      LUSH - Angels on Bare Skin Arctisztító (tesztet ITT találtok róla): azt hiszem, mindent elárul, hogy már az Áprilisi kedvencek között is szerepelt. Azóta már a második tégelyt fogyasztom rendületlenül belőle, így a hosszú távú tapasztalataimat is meg tudom osztani a termékkel kapcsolatban. Az előző tégelyhez képest, az új darabnál lényegesen több levendulaszem kerülhetett a gépezetbe, amit egy kicsit fölöslegesnek érzek, hiszen tisztításnál csak potyog lefelé az arcomról. A hatásával viszont azóta is elégedett vagyok, habár mostanában mintha egy kicsit nehezebben kezelné az arcom zsírosodását, de ez a melegebb időjárásnak is betudható. Erősen gondolkodom, hogy ismét újravásárolom, de a Herbalism lemosó is felkeltette a figyelmemet.           

      Bioderma Sébium Pore Refiner - Pórusösszehúzó Krém (teszt ITT szerepelt róla): ez az a termék, ami nélkül nem tudnék létezni, elképzelhetetlen a napi rutinom nélküle! Most már kevésbé a pórusok finomítására, sokkal inkább a T-vonal mattítására használom és szuperül teljesít. Sminkelés előtt a hidratáló krémet felviszem a szárazabb orca területekre, a Bioderma-t pedig a kritikus homlok-orr részre. Nálam életmentő, így hosszú órákat is kibír a bőröm újrapúderezés nélkül. A kiszerelés 30 ml-es, de ez akár 3-4 hónapra is elegendő nálam, hiszen csak egy borsónyi mennyiséget szoktam eldolgozni a bőrömön. 

      Alverde Ajakbalzsam Vaníliavirág és Mandarin Illattal: unokatesóm ajánlására vettem meg ezt az ajakápolót és miután túlléptem a meglepően zsíros formulán, nagyon megkedveltem. Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó shea vajat és olívaolajat tartalmaz, melyek ápolják és bársonyossá varázsolják a száraz és érzékeny ajkakat. A bio mandulaolaj, az E-vitamin és a szömörce héjából nyert viasz visszazsírosító hatása révén ajkaink bársonyosan puhák maradnak. 
      Azt kell, mondjam, valóban csodát tett a kicserepesedett számmal, teljesen rendbe hozta! Ami pedig a legnagyobb pozitívuma, nem éreztem azt, hogy fél óránként újra kéne kenni az ajkamat, hiszen még órák elteltével is puhának és hidratáltnak éreztem. Úgy tűnik, ebben az esetben működik a visszazsírosító hatás. :) Az állaga meglepően zsíros és kicsit mintha szemcsés lenne, de nem karistolja az ajkakat. Az illatából én főként a mandarint éreztem ki, szerintem nagyon kellemes, de elég erőteljes illat, így már egy kicsit ráuntam, túl soknak érzem a melegebb napokra. Elképzelhetőnek tartom viszont, hogy télen újra visszatérjek hozzá. Szerintem ár-érték arányban (olyan 500.- Ft körüli az ára) verhetetlen termék!   

      Aquafresh Mentolos Szájvíz: nem, nagyon nem szeretek fogápolásról, fogászati dolgokról beszélni, mert nekem már a gondolatától is lyukadnak a fogaim. Azonban a lelkiismeretem akkor tiszta, ha mindent megteszek az egészséges fogakért, így már hosszú ideje a fogápolási rutinom része  a szájvíz. Próbálkoztam Listerine termékekkel is, de a túlzottan erős mentolos íz világot nem tudom tolerálni. Végül kikötöttem az Aquafresh mellett és már a sokadik flakonnal vásároltam újra. 
      Hármas hatása révén antibakteriális hatóanyaga eltávolítja a baktériumokat, speciális összetevője révén csökkenti a lepedékképződést, valamint fluorid tartalma erősíti a fogakat. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ebből mi valósul meg, de bizakodva használom. :)

      Még egy terméket idevennék, amit csak azért nem tudtam befotózni, mert két használat után a kukában landolt:



      Balea Száraz Sampon: nem, nem, nem, soha többet! Ilyen pocsék minőségű termékkel még sosem találkoztam, gyakorlatilag az ellenkezőjét teszi, mint ami a feladata lenne. Ráfújkodtam a másnapos (még vállalható) hajtövemre, hogy egy kicsit felfrissítsem, erre azt kellett tapasztalnom, hogy a kétnapos hajamból, egy egyhetes (így már ki ne lépj az utcára) zsírosodást produkált. A fullasztó illatáról nem is beszélve, már attól féltem, a szénmonoxid érzékelő is riaszt a lakásban. Gyakorlatilag egyetlen funkciót tudok elképzelni ennek a terméknek, paprika spray helyett remek önvédelmi eszköz lehet! 

      Ismeritek valamelyik terméket a fentiek közül? Találkoztatok már olyan termékkel, ami annyira nem vált be, hogy muszáj volt megválnotok tőle?

      Fancy moments

      $
      0
      0

      1. DIY képes polc a falon - már csak a képek hiányoznak
      2. Művirágok a KIKA-ból és egy szépséges antik hatású képkeret
      3. Havi egyszeri kötelező IKEA körjárat, aww, a csipkés virágtartó/lámpás gyorsan a sárga szatyorban landolt
      4. Cipőtárolás - ITT már olvashattatok róla egy posztban

      Akik követnek Facebook-on, vagy Instagram-on, már találkozhattak a képek nagy részével, de mivel ezeregy éve nem szerepelt ilyen poszt a blogon és sokan szeretitek, ezért gondoltam, megosztom Veletek.

      Képáradat a link után!

      Na jó, hogy átláthatóbb legyen, kollázsokba szerkesztettem őket. :)

        
      1. KIKA muffinos cukiságok - nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én totál muffin (süti, kütyü stb...) lázban égek
      2. A cica mellé muszáj volt egy baglyos tokot is beszereznem (Tally Weijl 1590.- Ft), hát nem cukiii? *.*
      3. Mert vérvételen voltam és már amúgy is hetek óta vadásztam, és mert megérdemlem (ITT már olvashattatok róluk részletesebben)
      4. Újévi fogadalmak - még egy pipa :)


      Ha egyszóval kéne jellemeznem, táskamánia! :D

      1. Szépséges, "Úristen, ez kell nekem!" táska a C&A-ból
      2. Végre a táskáim is a helyükre kerültek, szezonális darabok kiválogatva, hordásra készen sorakoznak (ha az idő miatt nem hordanám még mindig a fekete pakolós táskámat...)
      3. Cuki baglyos (ez, de rohadt nehéz) párna a KIKA-ban
      4. Dinnyés táska a H&M-től (3490.- Ft) - én simán bevállalnám


      Ha egyszóval kéne jellemeznem... inkább nem, de nem vagyunk ám iszákosak! :D

      1. Házi eper Gergőéktől, yummy
      2. Gyümölcsös Campari 
      3. Előkészületek
      4. Bacardi, hawaii szalvétával és jégrúddal tálalva :)


      1. Iszonyat jól néznek ki ezek a tábla csokoládék (miért, nem nekem jutott eszembe?), képtelenség választani a mókás feliratok közül
      2. Macaron mániám töretlen
      3. Ha kell a fűtött lakásban, pléddel betakarózva, de nekem júniusban fagylalt KELL!


      1. Hétfőn nagyikámat mentünk felköszönteni szülinapja alkalmából ♥
      2. Csillaghegyen, két zivatar közti napsütésben
      3. Elkóricált kacsa a Moszkván *.*
      4. Tavaszi virágzás


      1. Hazafelé
      2. Megnéztük A nagy Gatsby-t, én imádtam
      3. Isteni fincsi pesztos pennét ettem a Vapiano-ban
      4. Megküzdöttem a tériszonyommal, igaz, fentről fotózni már nem volt lélekjelenlétem (köszi Kati a képekért ♥)

      Hogy tetszettek a képek? Ti felülnétek az óriáskerékre?

      Elkezdődtek a leárazások - Szerzemények

      $
      0
      0

      Nem lesz egy bazi nagy haul a mai bejegyzésben, de úgy gondoltam, megérnek egy posztot ezek a szépségek és bevallom töredelmesen, már tűkön ültem, hogy kattintsak párat az új objektívemmel. :)

      Szerzemények a tovább gomb után!


      Arany karperec - Mango (4995.- Ft helyett 2395.- Ft)

      Egy eBay-es gyöngyszemet (hamarosan egy posztban láthatjátok majd) és pár fülbevalót leszámítva eddig meglehetősen visszafogtam magam ékszervásárlás terén. A tavalyi eBay-es, faleveles karkötő dömping óta ácsingóztam egy hasonló darabra és nagyot dobbant a szívem, amikor megpillantottam ŐT a Mango-ban. Nem kérdés, hogy 5000.- Ft-ot soha nem adtam volna ki érte, de kevesebb, mint fél áron, már jött is fel a csuklómra. 
      Külön tetszik, hogy nem túl széles az átmérője, így az én vékony csuklómon sem lötyög túlságosan. A kialakítása pedig nem bebújós, hanem a szétnyitható fajta. Még ezüst változatban is megtaláljátok.


      Statement nyaklánc - Claire's (4090.- Ft helyett 800.- Ft)

      Az idei szezon abszolút must have kiegészítői a díszes, köves (minél eltúlzottabb, annál jobb) nyakláncok. A túlságosan színes, túldíszített darabok távol állnak tőlem, de mindenképpen szerettem volna beszerezni egy visszafogottabb nyakláncot. A H&M-ben is igazi szépségeket találhatunk, de közel 4000-5000.- Ft-ért inkább vártam az igazira, ami végül a Claire's-ben jött velem szembe. Köves, díszes, csillog-villog, de azért még nem a báli kategória. Lime és pasztell rózsaszín köves változatban is elérhető.  


      Díszes hullámcsatok - Claire's (1190.- Ft helyett 300.- Ft)

      A halálfejes nem az én stílusom, de a pöttyös masnis és a szívecskés irtó cukik. Gyakran hordom feltekerve a hajamat és a kósza tincseket sokkal mókásabb lesz ilyen csatokkal eltűzni.
      Rengeteg fajta csat közül válogathattok most akciósan, csipkés, pasztell, díszített stb, érdemes benézni. 


      Audrey Hepburn cicás felső - Tally Weijl (2995.- Ft helyett 1500.- Ft)

      Nem különösebben rajongok a Tally Weijl kínálatáért, de mostanában egyre gyakrabban benézek, és bizony nem távozok üres kézzel. Már Glamour-napokon kinéztem magamnak ezt a poénos macskafejes felsőt, EZEK után gondolom, senki sem lepődik meg rajta. :) Az eredeti árat sokalltam érte, de 1500.- Ft-ért azonnal lecsaptam rá. 


      Mindenkit felismertek? 

      Iszonyat poén ez a kollekció, de sajnos már csak pár darabot találtam belőle. Karl Lagerfeld a másik kedvencem (komolyan, akinek ez kipattant a fejéből?!), gondolkodtam is rajta, hogy elhozom, de azért mégiscsak cicapárti vagyok. :)

      Hogy tetszettek a szerzemények? Ti beszereztetek már valamit a leárazásokon?

      Levendulát otthonra

      $
      0
      0

      Ez egy amolyan 'rám jött a fotózhatnék és megmutatom Nektek' poszt lesz, de, hogy érdemi mondanivalója is legyen, összegyűjtöttem néhány felhasználási módját, jótékony hatását a levendulának.

      További képek a link után!


      Tudnotok kell rólam, hogy régen rettenetesen utáltam a levendula illatát, aztán valahogy idővel megszerettem (nem úgy, mint a tökfőzeléket, azt szerintem sosem fogom megenni). Így nagyjából két éve alig várom, hogy felbukkanjanak a levendulát árusító kofák, én pedig lila illatfelhővel áraszthassam el a lakást. :)

      Az illatán túlmenően azonban számos gyógyhatása ismert:
      • teája idegnyugtató, görcsoldó hatású
      • a halántékot levendulaolajjal bedörzsölve enyhíthető a fejfájás
      • jól alkalmazható nyugtalanság, alvászavarok, idegi alapú gyomor- és bélbántalmak kezelésére
      • javítja a vérkeringést, csökkenti a vérnyomást és segíti az emésztést
      • fürdő és bedörzsölőszer formájában kiváló gyógyír reumás fájdalmak, izom fájdalmak, izomláz, ficam, hátfájás, lumbágó kezelésére
      • a levendulaolaj hatásos fegyver lehet a gombás fertőzések elleni harcban
      • antibakteriális és vírusölő hatású, segítheti az immunrendszer működését
      • segít a húgyúti problémák esetén, serkenti a vizeletkiválasztást, csökkenti a húgyhólyag gyulladását
      • inhalálással, vagy bedörzsöléssel jól használható légúti rendellenességek kezelésére, beleértve a torokgyulladást, influenzát, köhögést, megfázást, asztmát, bronchitist, mandulagyulladást
      • nem utolsó sorban a bőrünknek is jót tesz, pattanások, ráncok, pszoriázis és egyéb gyulladások ellenszere
      • gyógyítja a sebeket, vágást, égést, leégést, rovarcsípést, kamillához keverve pedig ekcéma kezelésére használják
      • hatékony zsíros hajra és korpás fejbőrre is
      • szúnyog- és molyriasztásra is használják (erre én is mindig bevetem a szekrényben elrejtett levendulát)
      • csirkehúsok elkészítésénél rozmaring helyett is használható :O

      Felhasználási tipp illatosításhoz:
      Akasszuk fel a levendula csokrot fejjel lefelé, közvetlen napfénytől távol. Minél szellősebb a hely, annál jobban és gyorsabban fog megszáradni. Végül lógassuk fel a ruhásszekrényünkbe és hosszú hónapokon át élvezhetjük az illatát. 
      Illatosítóhoz kis párnákat/zsákocskákat is megtölthetünk szárított levendula virággal és ezt helyezzük el a szekrényünkbe.


      Remélem, tetszettek a képek, most megyek készülődni Gergő esti szülinapi köszöntésére. :)

      Ti szeretitek a levendulát? Milyen formában szoktátok felhasználni?

      Ebay-ről jöttem...

      $
      0
      0

      Missha Signature Wrinkle Filler BB Krém - INNEN (kb. 4400.- Ft)

      ...rendelésem linkje... :D Elnézést, úgy tűnik, túlságosan is pihent vagyok ma, vagy csak a 40 fok ártott meg. A lényeg, hogy a mai bejegyzésben összegyűjtöttem Nektek az elmúlt hónapok rendeléseit, ami meglepően kevés. Úgy tűnik, a kezdeti 'Úristen, milyen olcsó, ennyiért megrendelem' fellángolást leváltotta a tudatos vásárlás. 
      Sokáig csak kisebb ékszereket, kiegészítőket mertem rendelni eBay-ről, de végül felbátorodtam (na meg mivel nem tudtam feldolgozni az itthoni BB krém árakat) és szerintem jól tettem! Én sing-sing-girl-től rendelek, 99,9%-os eladó, abszolút megbízható, róla még nem olvastam rosszat. Ahhoz képest, hogy Koreából érkezik a termék (ingyenes szállítással), már másfél hét után kézhez kaptam, valamint ajándék termékminták is lapultak a csomagban. :)

      További szerzemények a link után!


      Teszttel még nem tudok szolgálni a termékről, ugyanis én a #23-as árnyalatot rendeltem, de ehhez egy kicsit még barnulnom kell. SPF 37-es fényvédőt tartalmaz, továbbá ránctalanító összetevőket, szerintem nyárra szuper választás. Az itthoni BB webshop-os ára több, mint 11.000.- Ft, ennek majdnem a harmadáért sikerült hozzájutnom eBay-ről. 


      The Face Shop Mitesszer Eltávolító Lehúzható Maszk - INNEN (kb. 1200.- Ft)

      Nojkonál olvastam először erről a termékről, már régóta birizgálta a csőrömet, végül rászántam magam. Eddig csak egyszer próbáltam, 100%-os eredményt ne várjatok tőle (ha az összes mitesszert nem is, a kis pihéket tutira letépte a bőrömről), de ennyi pénzért szerintem korrekt kis maszk. Természetes a BB webshop-tól is be tudjátok szerezni, 1990.- Ft-os áron (plusz postaköltség).

       
      BB krém termékminták *.*


      EOS Lip Balm Pomegrenate Raspberry - INNEN (kb. 1000.- Ft + 1600.- Ft postaköltség)

      Itt már nem mertem rizikózni és amerikai eladótól rendeltem a terméket. 100% természetes összetevőket tartalmaz, parabén- és petrolatummentes. Többféle ízesítésben is elérhető, a citromos változata (SPF 15) fényvédőt tartalmaz. 
      Nem használom régóta a terméket, de már ennyi idő alatt is nagyon megszerettem. Már a kialakítása is olyan cuki, a kis mélyedésnek köszönhetően pedig könnyen kézre áll. A hidratáló hatásával én teljesen meg vagyok elégedve, általában csak reggel és este használom, napközben nem is érzem szükségét. Persze az incsi-fincsi illatának köszönhetően, legszívesebben állandóan kenegetném vele a számat. :)  


      Mini retro fém tárolódobozINNEN (kb. 650.- Ft)

      Hónapok óta keresgéltem ilyen keskeny, picurka fém tárolót a hullámcsatjaimnak, de sehol sem találtam, végül az eBay-en néztem szét. Négyféle mintával kapható, sajnos nem lehet kiválasztani, hogy melyiket szeretnénk, de mindegyik nagyon cuki (nekem a piros, bögrés volt a kedvencem).


      Bubble Bib nyaklánc - INNEN (kb. 1800.- Ft)

      Bogyós, látványos, mindent feldob és jóval 5000.- Ft alatt, mi kell még? A köves statement nyakláncokon túl a bogyós darabok is elragadtak, más mentségem nincsen. :)


      DIY alapanyag (kb. 350.- Ft/db)

      Sajnos a linket már nem találom hozzá, de chain bracelet néven tudtok rákeresni hasonló termékekre. Rengeteg ötletem van vele, már be is szereztem a színes neon szalagokat hozzá, csak jussak el a megvalósításig. 

      Ez a két termék még nem érkezett meg, de gondoltam, addig is megmutatom nektek, hátha az ELMÚLT poszttól Ti is kedvet kaptatok hozzájuk:


      Fülestartó - INNEN (kb. 270.- Ft


      Fülestartó/kábel rendszerező - INNEN (kb. 370.- Ft/2 db)

      Hjúúúj, már nagyon várom, hogy megérkezzenek, az egyiket az íróasztalomra szánom az egérkábel kordában tartására. :D

      Hogy tetszettek a szerzemények? Ti mit rendeltetek legutóbb eBay-ről?

      200.000 Oldalmegjelenítés - Nyereményjáték!

      $
      0
      0

      Csajok, hihetetlenek vagytok, nem is reméltem, hogy még az elutazásom előtt elérjük a 200.000-es oldalmegjelenítést! Nagyon szépen köszönöm Nektek, és ahogy azt a Blog szülinapos posztban ígértem, egy nyereményjátékkal szeretnélek meglepni Titeket.

      A következő termékeket nyerheti meg egy szerencsés Olvasóm:
      • Statement nyaklánc lime kövekkel díszítve
      • Sweet Recipe Ice Cream Körömlakk (Etude House) - Strawberry Candy színben
      • Bourjois Pirosító - 74 Rose Ambré 
      • Alverde Szemöldökformázó Zselé - 02 Braun 

      Igyekeztem olyan termékeket válogatni, amelyek nekem is nagy kedvenceim, vagy csak szuper kiegészítők lehetnek a nyárra. :)

      A játékban való részvétel feltételei ezúttal picit speciálisabbak, a Google Reader megszűnése következtében ezúttal nem a GFC követés a feltétel, de olvassátok el figyelmesen:
      • Kövessétek a blogot Bloglovin'on keresztül (a szükséges négy adat megadása után pár perc alatt a teljes Google Reader listátokat importálni tudjátok) 

      • Likeoljátok Bloglovin'on ezt a nyereményjátékos posztot (így tudom, kik iratkoztak fel hozzám)
      • Likeoljátok a Lookfancy blog facebook oldalát

      • Plusz esélyt szerezhettek magatoknak, ha emellett nyilvános követői vagytok a blognak (Feliratkozás a webhelyre alkalmazással tehetitek meg a blog oldalsávjában)

      Jelentkezni komment formájában tudtok, ez alatt a bejegyzés alatt. Kérlek, írjátok oda, hogy:

      .......... néven követlek és likeoltam a posztot Bloglovin'on
      .......... néven likeoltam a blog facebook oldalát
      .......... néven iratkoztam fel a blogra (amennyiben éltek a plusz eséllyel)   


      A jelentkezés határideje: 2013. július 21! 

      Sok szerencsét kívánok mindenkinek! :*
        Viewing all 224 articles
        Browse latest View live